Köszöntjük weblapunkon
IN MEMORIAM

Nagy Vilma Emma (Mimike) - Nagy Bertalan adóügyi jegyző és Hunyadi Búzás Emma gyermekeként - 1930. július 23-án Jászfényszarun született. Alsóbb iskoláit Egerben végezte, tanítónői képesítést 1949-ben Jászberényben szerezte.

Sebestyén Lajos László 1929. május 25-én Tiszaigaron látta meg a napvilágot. Tanulmányait Debrecenben, majd Szegeden, a főiskolán 1953. augusztus 31-én tanári diplomát kapott.
Mindketten a jászfényszarui általános iskolában Mimike 1949-ben, László 1952-ben kezdtek el tanítani.
Itt ismerték meg egymást, 1953-ban itt kötöttek házasságot, itt született leányuk Judit.
1957. augusztus 16-tól áthelyezésre kerültek az akkor Karcaghoz tartozó Berekre. Itt végleg letelepedtek és nyugdíjazásukig az általános iskolában szakmai alázattal nemzedékeket neveltek és tanítottak. Berekfürdő közismert, megbecsült polgárai voltak.
Jászfényszaruval is tartották a kapcsolatot, Mimike szüleinek sírjához a Felsőtemetőbe rendszeresen ellátogattak.
Együtt mentek el rövid szenvedés után, hirtelen, szinte egymás kezét fogva, vallásukat megtartva.
Földi hamvaikat egyszerre 2012. május 8-án 11 órakor helyezik örök nyugalomra a Kispesti régi temető ravatalozójából (Bp. XIX. Zalaegerszeg u. 67-69.) felekezetükhöz tartozó szertartás szerint.
Gyászjelentésen olvasható:
„Ha emlegettek, köztetek leszek,
De fáj, ha látom könnyetek.
Ha rám gondoltok, mosolyogjatok,
Emlékem így áldás lesz rajtatok!”
Jászfényszarui tanítványaik és volt kollégák közül már sokan nem élnek, az élők szeretettel emlékeznek rájuk.
2012. szeptember 1-jén ünnepség keretében a Tanítók Emlékművén lévő hallhatatlanok bronzkönyvébe az Ő nevük is felkerül, akkor rájuk is emlékezzünk.
Tóth Tibor
Elnökségi ülés meghívó
A Fényszaruiak Baráti Egyesületének elnökségi ülését 2012. május 04-án (pénteken) 17 órára a Rimóczi-kastély alagsori civil szobába összehívjuk, melyre szeretettel elvárunk.
XVIII. JÁSZ VILÁGTALÁLKOZÓ
XVIII. JÁSZ VILÁGTALÁLKOZÓ
2012. július 6-7-8 Jászfelsőszentgyörgy
A Jászsági Honismereti Egylet március 20-án Jászfelsőszentgyörgyön tartotta ülését. Hagyománnyá vált, hogy az egylet éves első ülését mindig azon településen tartja, aki abban az évben a Jász Világtalálkozónak ad otthont. Az ülésén a 13 jásztelepülés és Jász Múzeum képviseltette magát.
A XIX. FÉBE BÁL
A hagyományoknak megfelelően február harmadik hétvége szombatja a FÉBE jótékonysági műsoros estje és bál időpontja, így volt ez ebben az évben is. A rendezvény fővédnöke ezúttal Lengyel Boldizsár Megyei Prima Díjas újságíró volt. A hatvanas évek közepétől öt évig művelődési ház igazgatói teendőket, felesége könyvtárosi feladatokat láttak el településünkön.
fotó Karizs Evelin
|















